Tetőterek, Padlásbeépítés, Emeletráépítés

Vállaljuk padlások, tetőterek beépítését akár saját beruházásban!

A padlás beépítések, emeletráépítések mindig nagy kihívást jelentenek, de pont ezért szeretjük.

Egy ilyen sikeres beruházásunk 2022-ben Sopron egyik műemlékházában zajlott, itt építettük át az elhanyagolt padlást négy gyönyörű lakássá.

Közben felújítottuk a házat kívül-belül, a lakok kényelmére lift került az orsótérbe. Sikerünket bizonyítja, hogy a projekt bekerült Dr. Tárkányi Sándor hamarosan megjelenő könyvébe.

Bécs Wienerberg Stasse 24.

A cég eddigi legnehezebb, legnagyobb kihívással járó munkáját Bécs belvárosában végeztük.

Meidlingben álló, eredetileg három emeletes lakóházat a második világháborúban érte bombatalálat, a háború után az első emelet fölé bontott anyagokból ácsoltak tetőt, igy a ház újra lakható lett. 2017-ben az épület új tulajdonosa a hiányzó emeletek visszaépítése és további két tetőteres szint kialakítása mellett döntött és ezzel a feladattal minket bízott meg.

Az önkormányzat a hat sávos út ellenére nem engedett sávot foglalni, csak a ház előtti parkolókat kaptuk meg, a ház kis udvarára gyalogosan lehet bejutni, igy toronydarut is csak az udvarba tudtunk állítani, a toronydaru szerelését a nappali forgalom miatt csak este 8 óra hajnali 4 óra közt engedélyezték…

Az építkezést 2017 novemberének elején kézierős bontással kezdtük el: a lift helyéről, a lépcsőházból, a pinceszínt mélyítéséből, illetve a tető, a falak és a kémények bontásából összesen 380 m3 törmelék került ki.

Az alapozás megerősítésére a pinceszinten egy vasbetonlemezt készítettünk, a lift süllyesztéke ettől másfél méterrel lejjebb kezdődött, a liftakna teljes magasága 22,6 méter lett. A meglévő emelet feletti fafödémre monolit vasbeton födém készült, erre került egy réteg bitumenes vízszigetelés és a tető bontását csak ezután kezdhettük meg, ugyanis az épület földszintjén étterem működött.

A második emelet monolit födémbetonozását karácsony előtt fejeztük be, a betonozásra a hideg miatt csak úgy kaptunk engedélyt, hogy a betont két hétig alulról fűtenünk kellett. A harmadik emelet födémje szintén monolit vasbeton szerkezet, amelyen a tető acélváz szerkezettel készült el, helyenként vasbeton pillérekkel, gerendákkal támasztva. A tetőfedés korcollt bádoggal lett kialakítva.

A toronydaru itt is bizonyította, hogy milyen komoly segítséget jelent a hasonló beruházások során, hiszen az anyagok folyamatos mozgatása a helyhiányos területen, a több száz köbméter törmelék kitermelése, az acélkeretek beemelése és a betonozások sokkal zökkenőmentesebben és gyorsabban megvalósíthatóak voltak.

A végén levonhattunk tanulságot: egy belvárosi építkezés sok szempontból összehasonlíthatatlan egy zöldmezős beruházással, különösen Bécsben.